Karácsonyi köszöntő

Tisztelt Teleptagok!

Amikor szép karácsonyt és jó egészégben sikeres újévet kívánok a telepvezetőség nevében minden vitorlástársunknak, akkor meg szeretnélek kérni benneteket, hogy egyúttal emlékezzünk meg az elmúlt évről is.

Meglehetősen bizonytalan körülmények közt indult az év, a járvány mindannyiunk számára többszörös kihívást jelentett. Ugyanakkor, lehetőséget teremtett a számítástechnika felhasználásával online beszélgetések folytatására is egy olyan időszakban, ami máskor holtszezonnak számított. Sok kérdés maradt természetesen megválaszolatlan ezek után a beszélgetések után is, de legalább ugyanannyi kérdés tisztázódott is. Meggyőződésem, hogy ez tette lehetővé, hogy a személyes részvétellel tartott telepgyűléseken több, érdemi határozatot tudtunk hozni. Kiemelném, hogy kiegészült a vezetőség Egry Dóri és Tönkő Kata megválasztásával. Az új lendület és a korábbi év kevésbé látványos munkái is hozzájárultak ahhoz, hogy idén megtörtént a kikötő üzemeltetési engedélyének meghosszabbítása, valamint a különböző hatóságoknál sikerült rendbe tenni a kikötő műszaki dokumentumait. Ezzel hivatalosan is elindulhattak a felújítási munkálatok. Évtizedes mulasztást tudtunk a kikötő vagyon és felelősség biztosításának megkötésével pótolni. A kétségtelen (esetenként heves) vita mellett az összefogás számos, jó példáját láthattuk ezeknek az ügyeknek az intézése során.

A jövő évben – a belső öböl felújítását követően – talán megkezdődhetnek a vitorlázással kapcsolatos feladataink megvalósítása is. Már az idén bekapcsolódtunk a jolle bajnokság, valamint a Fonyód Kupa szervezésébe. Növelni szeretnénk a versenyeken történő részvételt, valamint a csoportos és egyéni túrázást. Az utánpótlás nevelés terveinek kidolgozása lesz a következő év egyik fontos feladata. Valószínű, hogy a téli időszakban ismét tartunk kötetlen online beszélgetéseket, hogy egymás elképzeléseit megismerhessük.

A pozitív változások mellett szomorúan kell megemlékeznünk azokról a társainkról, akik itthagytak bennünket ebben az évben. Emlékezzünk rájuk és vigyázzunk egymásra, vigyázzunk magunkra az újévben is!

Ezekkel a rövid gondolatokkal kíván a telepvezetőség minden vitorlástársunknak békés és örömteli karácsonyt és vitorlásélményekben is gazdag újévet!

Jó szelet!

Fonyód, 2021. december 22.

Dr. Németh Péter

telepvezető

https://nlc.p3k.hu/uploads/2018/12/fenyvitorlas.jpg