2022. május 6-án, 77. életévében elhunyt Dr. Kottász Béla, vagy ahogy a Lacajban a többség hívta, Tábornok, Tábi.
Martin Janó és Kovács Laci bácsi révén ismerkedett meg a Lacajjal, ők mutatták meg neki először ezt a helyet. Szerelem volt első látásra.
Számára a Port Lacaj volt a földi Paradicsom, a nyugalom és béke szigete. Mindennél jobban szerette a Lacajt, annak szellemiségét, környezetét. Ezért a környezetért, annak kialakításáért Ő maga is rengeteget tett. Eleinte „csak” a kétkezi munkájával: ha kellett, partfalat épített, ha kellett, cölöpözött, és persze a hajók vízre tételénél, vagy kivételénél sem hiányozhatott. Richter Guszti – vagy ahogy Ő hívta, Kutuzov – zengő hangján elkiáltotta magát: „EMELÉS”, és pillanatok alatt ott termett az erős csapat, élén Tábornokkal. Később a Lacaj jogi biztonságát kívánta megteremteni, azért dolgozott, hogy ne vehessék el a területet. Az első SZMSZ megalkotásában szintén elévülhetetlenek az érdemei.
A vitorlázást elsősorban Szegény Papától tanulta, a Placentán. Csodálta Papa tudását, ami nem csak a hajó irányítására, vagy a széljárások ismeretére terjedt ki, de a műszaki, tudományos háttérre is. Gyakran mesélte, hogy Papa a szélcsendben a cigaretta füstjéből, annak áramlási irányából következtette ki, honnan fog megjönni a szél. Mire a mezőny többi tagja észbe kapott, a Placenta már az élre tört, ugyanis elébe ment a szélnek a Papa. Többek között e tudásnak köszönhetően lettek Ők magyar bajnokok 1984-ben, Pieringer Karcsi bácsival együtt hármasban, remek csapatot alkotva, míg a következő szezonban harmadikak, immár Verbőci „Gonosszal” kiegészülve.
Persze, ahogy az lenni szokott, Vele is úgy volt: aki egyszer megszereti a vitorlázást, megérzi a víz csobogását a hajótesten, beleszeret a vízen siklásba, az előbb-utóbb saját hajóra vágyik. Így született meg 1992-ben a Papa-féle sablonra épülve a nagyrészt Általa (és Pepi mester által) épített Tábornok – elsőszülött fia, Bécó hathatós segítségével. Nagyon büszke volt alkotására – joggal. A Tábornok szép, erős, stabil hajó lett, bár épp ebből, vagyis nagy súlyából adódóan csak a nehézszeles versenyeken tudta felvenni a versenyt a mezőny első felével. De számára nem is ez volt a lényeg, hanem sokkal inkább élvezni a vitorlázást, és becsületesen küzdeni. Machina volt a fő ellenfél, hiszen Vele ugratták egymást a legtöbbet. Ha Őt sikerült megelőzni, akkor már elégedett volt.
A lacajos tábortüzeknél Richter Gusztival vállvetve hangadónak számított, hiszen számos sztorija és vicce volt, amivel megalapozta a jó hangulatot. Amikor pedig már a tetőfokára hágott a hangulat, felhúzta tábornoki kalapját – innen is jött a becenév. A jó hangulatnak pedig egyenes következménye volt az éneklés – ebben is az élen járt, erős hangjának köszönhetően, és annak, hogy a legtöbb népdalt is Ő ismerte. Persze amikor rákezdtek „az öregek” az éneklésre, olyankor döntött úgy az ifjúság, hogy „irány a móló”. A Lacaj sportéletében, annak megteremtésében is komoly szerepet vállalt. Az Ő ötlete nyomán építették meg a focipályát – kapcsolatai révén időtálló vaskapukkal –, ahol később óriási küzdelmek zajlottak a fürdés és mólómenet előtt. A vízifejelésben is jeleskedett, bátyjával, Lacival verhetetlen párost alkotva.
Szegény Papát a vitorlástudáson túl sokmindenért becsülte, tisztelte, szerette. A sors furcsa iróniája, hogy ezúttal is követte a Papát, az égi vizekre, mindössze néhány hónap után. Talán már újra együtt vitorláznak odafent, lesve a cigarettafüst irányát.
